2016. június 30., csütörtök

Sötét felhők Budakeszi egén




Újfent támad a Budakeszi önkormányzat


A tulajdonosok hagymázas elképzelésének megvalósításához asszisztál nemzeti parkostul és kormányhivatalostul az önkormányzat, amikor a Budapesti agglomerációs rendezési tervet, a természetvédelmi törvényt, a helyi rendezési tervet is felülírva, lakópark építését engedélyezi a Budai Hegység talán utolsó tájképileg megőrződött, természeti értékekben gazdag, a táj geomorfológiai és ökológiai sokféleségét konzerváló - Budakeszi környékének legszebb - területére.



Az önkormányzat még mindig nem érti


A kérdéses terület, és az, ahol fölépítették a szennyvíztisztítót (ami nincs messze innen), egyformán árterület. Mint azt korábban írtam, a szennyvíztisztító üzem a patak folyásának legmélyebb pontjára épült, a lehető legalkalmatlanabb helyre. Persze az ellenkezéseket és figyelmeztetéseket a polgármester asszony lesöpörte. Túl nagy pénzről volt szó, hogy bagatell dolgokat, mint egy árvíz, ami elmossa az egész hóbelevancot, figyelemebe vettek volna.

Ezen a most említett területen a völgy úgy összeszűkül, hogy a sokszor emlegetett magas vízállás nem enged meg semmilyen építkezést. Ahogyan korábban a település történetében igyekeztek a vízfolyások beépítését elkerülni, ezt most fölváltotta valamiféle eszement ellenkező divat.
 


A tulajdonos se normális


Hanem az, hogy a tulajdonos sem veszi figyelembe ezt a tényt, már megint érdekes. Én mindenesetre nem vásárolnék kulipintyót ebben a lakóparkban.
Sok okból - de ez az egyik.




De van más is!


Van egy hatósági engedély, amit a DINPI szakvéleményére alapoztak, meg egy önkormányzati szerződés. Az engedély fokozottan védett állatfaj jelenlétét még csak nem is említi és figyelmen kívül hagyja a terület tájképi értékét és ritka ökológiai és geomorfológiai sokféleségét, emellett csak feltételesen ad engedélyt a terület beépítésére. Vagyis az egész hatósági engedély teljesen elfogadhatatlan úgy szakmailag, mint jogi értelemben. Ugyanakkor az önkormányzat és a tulajdonos közötti szerződésben, a feltételek betartását a tulajdonos nem garantálja és az önkormányzat nem köti ki, vagyis egyértelmű, hogy nem fogják betartani a hatóság feltételeit - nem is áll szándékukban. 



Sok kétséget nem hagy 


Egyfelől az önkormányzat hozzáállását és tudatosságát a felelősségébe tartozó természeti értékek védelme kapcsán (és ez elmondható a DINPI-ről is). Másrészt felelet ez arra a kétséges kérdésre is, hogy vajon hogyan is fog alakulni a Bodzás árok sorsa.



... és még ez sem minden!


A területen jelenleg filmforgatás zajlik. A fokozottan védett madárfaj költését veszélyeztetik ezzel, illetve a területen található védett és fokozottan védett növényfajok élőhelyét károsítják. 







A filmforgatás jó reklám a későbbi lakóparknak de nem mellesleg hazavágja a védettségre okot adó állapotokat is (ha netalán valakinek ilyesmire figyelmeztetni eszébe jutna) - tehát kettős a haszna. A nemzeti park "illetékese" lelkesen asszisztál a dologhoz - semmi kivetni valót nem lát benne, mivel a védett növények egy részét kiásták márciusban. 



Na nem azért, hogy megmentsék. A leánykökörcsin nem éli túl az átplántálást: hanem így nem marad bizonyíték. A rendőrségi feljelentésre a rendőrség megállapította, hogy vaddisznó túrta ki (sic!) a töveket (ez a viccnél is viccesebb, legalábbis ha valaki látott már vaddisznótúrást).

Az árterületi jelleget persze ez nem szünteti meg.

Videó:
https://youtu.be/gHubnCFVSv0?list=PL4c-RlcLmI7KDvfeqRJ21kNQjqFniNEwv