2010. október 22., péntek

Mit tudunk róla?

Aki szereti a madarakat, az elkerülhetetlenül találkozik Schmidt Egon könyveivel, mivel pedig ő gyakori látogatója a környéknek, rendszeresen ír is gyönyörű könyveiben a Bodzás árokról, itteni madarász élményeiről.

a Bodzás árok gyékényes, csalános partja, hátrébb a bodzabokrok látszanak,
a füves domb a Farkeshegyi repülőtér, mögötte a Csíki hegyek

Ezért aztán, aki hozzám hasonlóan Schmidt Egon nyomdokain járva kezd madarászni, biztosan el fog vetődni ide (főleg, ha Budapesten él, ahol sok, érdekes és különleges és rendkívül értékes hely van még - ha fogyatkozóban is).

Amikor azon gondolkodtam, hogyan fogjak a Bodzás árok megmentéséhez Őt kerestem meg egy levélben és kértem, hogy méltassa pár szóban ennek a területnek a fontosságát.

Később tudtam meg, hogy az ároknak egy 600 m-es szakasza a helyi önkormányzat védettségi rendeletének oltalma alatt áll (ami majd később kiderül, inkább rossz, mint jó), amit még a 70-es években éppen Schmidt Egon tanácsára vettek védelem alá.

Schmidt Egon válaszolt a levelemre, amivel kapcsolatosan úgy éreztem, ez felér egy győzelemmel!


Tisztelt Uram!

Leveléből örömmel értesültem arról, hogy tervbe vették a Budakeszi határában húzódó Bodzás-árok ujbóli helyi védetté nyilvánítását és távlatilag egy vizes élőhelyet kivánnak kialakítani a területen. 

 A Bodzás-árok mentét a mult század ötvnes éveitől kezdve évente többször felkeresem. A fekete bodzával és különböző lágyszárú növényekkel benőtt árok fontos madár fészkelőhely, de igazi jelentősége a nyár végi, kora őszi vonulás idején van. Egyfajta zöld folyosó, melyen keresztül minden évben poszáták, fülemülék, nádiposzáták, vörösbegyek és más madarak tömegei vonulnak a telelőterületek felé. 

Ökológiai szempontból legfontosabb a víz állandó jelenléte /ivó és fürdőhely/, a fekete bodza lédús bogyói /fontos kiegészítő táplálék elsősorban a poszáták részére/, valamint a bokrok mentén védelmező sűrűséget képező csalán és egyéb lágyszárú növények tömege, ami megint jónéhány madárfaj /pl. nádiposzáták, tücsökmadarak, erdei szürkebegy/ számára nyújt védelmet is biztosító tartózkodó és táplálkozóhelyet. A korábban a Pilisi Parkerdőgazdaság támogatásával éveken át müködött nyár végi és őszi gyürüzőtábor eredményei bizonyítják, milyen hihetetlenül gazdag a Bodzás-árok madárvilága a vonulás idején. A fekete bodza bogyói az erre az időszakra leginkább jellemző poszáták számára egyfajta katalizátor szerepet tölt be, segíti őket a hosszú vándorút előtti felkondicionálódásban. Az árok jobb partján ujabban kialakult nádas rész emellett jó néhány ott korábban nem költő fajnak /pl. guvat, nádi tücsökmadár/ nyujt fészkelési lehetőséget. 

Őszintén remélem, hogy kezdeményezésük sikeres lesz, és egy az érdeklődők számára tanösvényként is működő védett terület alakulhat meg a főváros határában.

/Schmidt Egon/
sk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése