A Bodzás árok Budaörs is!

Jó volna látni egy városvezetési stratégiát, valami elmozdulást egy jobb irányba! 

Budakeszi lemarad


A budakeszi önkormányzat sajnos semmi újat nem hozott és ennek persze a természet issza meg a levét! Összefogással és a problémamegoldásra koncentrálva tovább lehetne lépni, de erre valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nem hajlandóak. A turisztikai szakemberek és a környező települések mind, évek óta ugyanazt szajkózzák - de hogy-hogynem, a változás mindig elmarad. 

Budaörs a térség motorja


Wittinghoff Tamás Budaörs polgármestere. Nem dicsekedhet a városa a zöld környezet példaértékű megőrzésével vagy azzal, hogy élharcosa volna annak a "nyugaton" ma már általánosan bevett szemléletnek, amely egybekapcsolhatónak látja a természeti értékek megőrzését és egyidejű gazdasági hasznosítását. Mégis, újabban erősen ebbe az irányba mozdulnak! Az összes többi településsel szemben éppen Budaörs vállalna zöld project-eket, éppen annak ellensúlyozására, amit a zöld környezet kárára elkövettek a városuk teljes betondzsungellé változtatásával. 

Évekkel korábban levélben és személyes találkozón is előálltunk Győri Ottíliánál azzal, hogy Budaörs anyagilag támogatna olyan, a közigazgatási határán kívülre települő zöld projecteket, amelyekben neki is része lehetne. Budakeszit nem érdekelte ez a megoldás: Budaörstől csak azt tudták eltanulni, hogy lehet tönkretenni egy várost - azt már nem, hogy milyen nehéz helyrehozni ezt a hibát! 

Budaörs zöld arca


A Bodzás árok keresztülfolyik Budaörsön és egy törökbálinti patakággal egyesülve folyik a Dunába Rózsavölgyön át. A madárvonulási állomás és madárpihenő- és táplálkozó hely nem Budakeszi határán belül terül el hanem a patak mentén.

Csíki puszta a madarak szemszögéből

Az ökoturisztikai elképzelés, amelynek a patak mentén előforduló vonuló madarak élőhelyének megőrzése és bemutatása a célja, kis léptékben ugyan, de létrehozható egy aprócska területen, amit Csíki pusztának neveznek. Ez a Huszonnégyökrös hegy északi lejtője alatt elterülő mélyedés jelenleg egy záportározó. Ezt a funkcióját megőrizve lenne átalakítható a fent említett célra.

Erről készült tanulmányunk (melyet Budaörs támogatólag befogadott) itt olvasható: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése