Fejlődik vagy terjed Budakeszi?

Akik ismerik Schmidt Egon könyveit, talán emlékeznek azokra a történeteire, melyeket a Bodzás-árok mentén tett madarász kirándulásai ihlettek. A szerző, a terület madárfajainak és természeti értékeinek szakavatott ismerője, 1979-ben hosszas és nem lankadó odaadással elérte az akkori budakeszi városvezetésnél, hogy a pataknak a város felé eső 600 méteres szakaszát védetté nyilvánítsák. Ez az intézkedés megakadályozta a város terjeszkedését – mindeddig.

Fejlődés az agglomerációban

A Bodzás-árok völgyével kapcsolatos kérdések nem csupán Budakeszi város problémái, hanem agglomerációs kérdések. Az agglomeráció fejlődése el kellene kerülje az olyan egyedülálló területet, amely tudományosan igazolt madárvonulási állomás (ökológiai zöldfolyosó), közösségileg fontos madárfajok élőhelye és nem utolsó sorban Budakeszi egyik legszebb természeti környezete – mert mindez pótolhatatlan értéket jelent.

Történelmileg-földrajzilag szerencsés helyzet, hogy ez a rész mindeddig nem volt terepe a telekspekulációknak. A régiek nem feledkeztek meg a ma már alig elképzelhető jégárról, áradásokról és ezek miatt itt (illetve a patak néhány magasabban fekvő részén) nem terjeszkedett a falu. A Bodzás-árok árvízi kitettség miatti beépítetlensége minden természetvédelmi intézkedésnél jobban konzerválta ezt az agglomerációban egyedülálló ökológiai zöldfolyosót.

A terület ugyan jogi oltalom alatt áll, mégis van egy kiskapu, amit kijátszhat az önkormányzat, ha az itt található telkek értékét növelni akarja. A természetvédelmi törvény szerint, a helyi oltalom alatt álló terület oltalmi rendelete akkor vonható vissza, ha a védettségre okot adó helyzet idő közben megszűnik.

A Bodzás-árok területének átminősítése, beépíthetővé tétele rendeleti kérdés – ezt könnyű meglépni. Marad a védett patakszakasz kivétele az oltalmi státuszból, aminek első lépése a patak fölszámolása: ehhez csak a vizet kell kivonni a területről.

Itt jön a képbe a szennyvíztisztító üzem.

Nézhetjük abból a szempontból, hogy nagy előrelépés a szennyvíztisztító üzem lecserélése egy jól működő, modern üzemre, de innen nézve nem találunk elfogadható magyarázatot arra, hogy miért kell beáldozni egy nagy értékű természeti területet.

A szennyvíztisztító megépítéséhez nem lenne szükség a természeti értékek beáldozására. Ha a most tervbe vett pusztítást az önkormányzat el akarta volna kerülni, akkor vagy a jelenlegi üzemet korszerűsíti, vagy egyáltalán nem épít üzemet, hanem rácsatlakozik Budaörs szennyvíz hálózatára (mindkettő reális lehetőség volt). A megoldások szabadon választhatóak voltak, leginkább azért, mert a költségek döntő részét az Unió állja.

A károkozás mértéke éppenséggel meglepő. Az építkezés közvetlenül érinti a Bodzás-árok medrét, két szakaszon is – ebből egyik a védett rész. Az új üzemhez tervezett két létesítmény nyomvonala (az üzemhez vezető bekötőút és a szennyvíznyomó cső) a tervek szerint közvetlenül a patakmeder mellett halad. Mindkét műtárgy esetében a partfalak fixálására lesz szükség, ezzel az élő medret kb. 800 méternyi szakaszon le fogják betonozni.

Szennyvíztisztító a természet ellen

Az út építése nem indokolható meg azzal, hogy szennyvíztisztító megközelítéséhez van rá szükség, hiszen van már út (az építkezés közben is azt fogják használni). Nyilvánvaló, hogy az újonnan létesítendő út helyett célszerűbb és olcsóbb lenne a már meglévő út átépítése – hiszen rövidebb is. A víz elvonása a területről szintén nem szükségszerű: a tisztított szennyvíz visszatáplálható volna a patakmederbe (ne feledjük, hogy uniós költséggel építkezünk!), és a Bodzás árok megmaradhatna értékes élőhelynek.

A képek egy lehetséges megoldást mutatnak be: a Bodzás árok rehabilitációja helyenként más megoldást követel meg, de az itt ábrázolt példa alkalmazható volna minden olyan telek esetében, amely a vízpartig nyúlik le: a vízfolyás középvonalától két oldalra kialakításra kerülne egy-egy bokrokkal beültetett partoldal. 

Az egyetlen megfontolás, amely kizárja, hogy kompromisszum jöhessen létre a szennyvíztisztító létesítése és a természeti érték megőrzése között, az a környező telkek tulajdonosainak azon érdeke, hogy telkeik értéke megnövekedjen. A kétszeres-háromszoros négyzetméter árak talán magyarázatot adnak arra, miért fontos egy új út (uniós költségen) építése és a víz eltüntetése. A telekárakat növelő intézkedések és rendeletek kedveznek a tulajdonosoknak, és politikai tőkét jelentenek az önkormányzati képviselők számára. Hol van ehhez képest a hatályos, hazai természetvédelmi törvények és az Uniós Víz Keretirányelv megsértése? Magyarázat lehetne a természetpusztításra, ha az önkormányzat vagy a telektulajdonosok nem tudnak arról, hogy a területen egy patak folyik keresztül, hogy 1980 óta védett egy szakasza, és hogy árvízi kitettségű. Ez nem életszerű, ráadásul 2006 óta magam is számtalanszor írtam beadványt, kérvényt, cikket, tartottam előadást a témáról. Egyébként pedig stratégiai környezeti vizsgálatot kellett volna folytatni a tervvel kapcsolatban – ami szintén nem történt meg -, mert ott sok minden más is kiderülhetett volna.

A 2011. december 12.-i lakossági fórumon betekintést nyerhettünk az egész probléma hátterébe (a telektulajdonosok számon kérik Bánhidi Lászlón korábbi /választási/ ígéreteit)

A punctum saliens

Van még egy kérlelhetetlen szempont az ügyben: a felszíni csapadék le akar majd folyni 24 km² vízgyűjtő területről. A politikusi vagy tulajdonosi érdek nincs hatással az áradásokra. Abban az egy dologban van igaza az érintett városatyáknak, hogy vélhetően mindez már nem az ő problémájuk lesz.

Videó a Bodzás árok vízgyűjtőjéről: nem lehet figyelmen kívül hagyni a felszíni csapadékvíz problémáját, akár jelentkezik az, akár nem, mert a településnek a csapadékos időszakokra kell felkészülnie, nem az extrém szárazságra, ami jelenleg mutatkozik. 

24 km²-es vízgyűjtő