2012. április 21., szombat
A jövőkép hiánya
A településfejlesztés törvényi keretei és feltételei egyértelműek. A 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet, az országos településrendezési és építési követelményekről (OTÉK) valamint az 1997. évi LXXVIII. törvény, az épített környezet alakításáról és védelméről (Éti) tartalmazzák a vonatkozó szabályokat, rendelkezéseket (az önkormányzati törvénnyel együtt).
2012. február 16., csütörtök
Nyílt levél a Budakörnyéki Natúrparkért Egyesülethez
Tisztelt Címzettek,
Eddig azt gondoltam (elnézve a helyi potentátok rövidlátó és önérdekű befolyását és az értelmes, összefogott, megfontolt intézkedések, a komoly jövőkép és átgondolt elképzelések városi és most már kistérségi szintű teljes hiányát), hogy az önkormányzati képviselők és az önkormányzatnál leköteleződött emberek mindent elkövetnek, hogy bizonyos célok, fontos ügyek ne valósulhassanak meg, illetve, hogy saját kisstílű ügyecskéiket keresztül vihessék.
2012. január 28., szombat
Budakeszi mérleg: 2011
2011-ben még abban reménykedtünk, hogy véget ér, ami évtizedek óta zajlott Budakeszin, és az új önkormányzat majd többet fog tenni a városért és lakóiért, minthogy csak spekulál és ügyeskedik és semmin sem változtat, csak az adósság mértékén, azon is növekvő irányban.
2012. január 18., szerda
Legfrissebb híreink a jogtiprás mocsarából
Tegnap a Budakörnyéki Natúrparkért Egyesület kompromisszumos megállapodást kötött az önkormányzattal arra, hogy (szembemenve minden természetvédelmi szemponttal, törvényi előírással, Uniós ajánlással) lehetővé teszik a telektulajdonosok számára a Bodzás árok madárélőhely beépítését azzal, hogy a jelenleg 0% beépíthetőségű területeiket átminősítik GKSZ3 (iparterület) vagy rekreációs területi besorolásba ahol a beépíthetőség 60%.
2012. január 17., kedd
A civil érdekérvényesítés kudarctörténete Budakeszin
Egy korábbi bejegyzésben szó volt a Budakörnyéki Natúrparkért Egyesületről, amely keretet szolgáltathatott volna, mint civil szervezet a Bodzás árok megmentése ügyének.
2011. augusztus 17., szerda
Hogyan csapják be a telekvásárlókat Budakeszin?
Telket vennél? Budakeszin? Jól teszed ha utánajársz mindennek!
A Budakeszin telket vásárolni szándékozókat az az egyszerű módszer védheti meg a becsapás ellen, ha utána járnak annak, amit az eladó mond - és persze nem csupán annak. Például: ha kinéznek a falu határában egy telket, ahol találnak egy fatáblára felfirkált telefonszámot, hívják föl nyugodtan és meg fogják tudni, hogy a telket 10000 HUF / nm árra tartják, mert GKSZ3 (iparterület) minősítésű.
A Budakeszin telket vásárolni szándékozókat az az egyszerű módszer védheti meg a becsapás ellen, ha utána járnak annak, amit az eladó mond - és persze nem csupán annak. Például: ha kinéznek a falu határában egy telket, ahol találnak egy fatáblára felfirkált telefonszámot, hívják föl nyugodtan és meg fogják tudni, hogy a telket 10000 HUF / nm árra tartják, mert GKSZ3 (iparterület) minősítésű.
2011. június 21., kedd
Előtte - utána
Évek óta játszom a gondolattal, hogy ilyen képeket készítek, hátha egyszer meg is tudom majd mutatni valakinek.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)