Fenntartható természetvédelem

 "Természetvédelem - a fejlődés ellen?" - Mezei Mária válaszol

Sokszor merül föl ez a kérdés, mintha két ellentétes dologról lenne szó.

Pedig ez a legkevésbé sem igaz - egyik oldalról sem: sem a természeti értékek megőrzése, sem az emberi élet minőségének megőrzése szempontjából. Erre számtalan példával szolgálhatunk a Világ minden pontjáról. Nem Magyarországon lévő nemzeti parkok eredetileg olyan természeti értékek megőrzésére létesültek, amelyek ma nem léteznének már, ha nem óvták volna meg őket ilyen módon: mint John Muir kezdeményezése, amely megóvta a mamutfenyők megmaradt ősöreg példányait korának emberi ostobaságától és mohóságától.

John Muir természetvédelmi aktivista, polihisztor, gondolkodó

John Muir és president Roosevelt

A politika szerepe

Az eltelt időben  bebizonyosodott, hogy a természetes élőhelyek megőrzése létfontosságú az emberi faj fennmaradása szempontjából, ugyanakkor és éppen emiatt lehetetlen az emberi közösségek bevonása nélkül: ami sok esetben azt is jelenti, hogy lehetetlen politikusoktól vagy intézményektől várni a cselekvést.

Gazdasági vagy politikai szereplők ellenérdekeit leküzdő közösségek állnak ki a természet megőrzéséért amikor ráébrednek, hogy saját jólétük érdekében ezt kell cselekedniük. Ilyen magánkezdeményezések is elterjedt megoldások, amelyek követhető példát jelentenek.  

Wangari Maathai Nobel-díjas polgárjogi aktivista,
a modern természetvédelem eszméjének megtestesítője

Állatkertek, füvészkertek, parkok, bemutatóhelyek - mint genetikai Noé-bárkái

Önfenntartó természetmegőrzés? Ha valakinek kételyei lennének, hogy természetvédelem lehet-e képes önmagát fenntartani, akkor látogasson el a London szívében működő egyik ilyen intézménybe, a London Wetland Centre-be.

Sir Peter Scott-tól ered a genetikai szintű megőrzés gondolata, amelyet nem csupán a szabad természetben lehetséges megvalósítani, hanem voltaképpen adva vannak hozzá a feltételek a füvész- és állatkertekben is. Talán nem meglepő, hogy Sir Peter Scott ugyanaz az ember, aki a Wetland Center ötletét megálmodta.

Wetland Centre - London térképén

A London Wetland Centre madártávlatból

Sir Peter Scott vadludak társaságában

 Budakeszi - az élhető természetvédelem zarándokhelye...

...lehetne.

Aki nem tette még meg, látogasson el Mezei Mária művésznő Budakeszin álló házába. Érdemes ezt azoknak is megtenniük, akik első hallásra ezt nem tartják vonzó időtöltésnek mert inkább a természetrajz iránt érdeklődnek és szeretnek sétálni az erdőben, esetleg maguk sem tudják, miért, de jobban érzik magukat ha madárdalt hallanak, szél suhogását, patak csobogását.

De főleg azok, akik magukat természetvédőnek tekintik...

Mennyit ér a természet?

A Natúrparkok vagy akár a Wetland Center-ek egyformán bizonyítják azt, hogy financiálisan fenntartható természetvédelem igenis létezik. Egyszerűen ez szemlélet kérdése. Miért ne volna lehetséges turisztikai bevételekből finanszírozni nagy kiterjedésű területek megőrzését is akár? Szemlélet kérdése! 

Szenvedély és feladat

Természetvédők, természetszerető emberek menjenek el Mezei Mária házába, menjenek el mégiscsak oda: a művésznő egykori nyári lak gyanánt használt házának szalonjába.

Antik bútorok, antik csillár és perzsa szőnyeg - egy polgári jólét minden kellékével és kényelmével berendezett házat fognak találni. Egyetlen kivétellel. A művésznő messze megelőzte korát, kora szemléletét és mindenkinél előbb megvalósította a természetmegőrzésnek azt a módját, amelyet mi, manapság csak próbálgatunk egyáltalán ésszel fölérni - nem nagy sikerrel. 

Akit nem ragad magával ennek a szalonnak az üzenete, az inkább nyisson vasboltot, minthogy a természet megőrzésébe beleszólna.

Polgári fecskelak

A ház ablakát a tavasz közeledtével a művésznő utasítására kinyitották és nyitva tartották egészen a nyár végéig, hogy a fecskék, melyek a csillár fölött építettek fészket, gondozhassák az utódaikat. 

a csillár fölött, a kis sárkupac - az egy fecskefészek

Budakeszi az állatorvosi ló

Amikor 1980-ban Schmidt Egon ornithológus, publicista közbenjárására a budakeszi tanács védetté nyilvánította a Bodzás-árok és a Nádas-tó területét, talán még Ő maga sem tudta fölmérni ennek a vívmánynak a jelentőségét. Ismerve az azóta elszállt idők történetét ezeknek a területeknek a hányattatásaiban, ma már látható, hogy egyik terület sem létezne, ha Schmidt Egon nem harcolja ki oltalmukat. Az agglomerációs önkormányzatokhoz hasonlóan Budakeszi vezetése sem képes meglátni a természeti értékekben rejlő lehetőséget. Budakeszi hozza a sematikus hibákat és nem tudja kiharcolni saját érdekeit a településeken élősködő és fojtogatóan minden kezdeményezést ellehetetlenítő környéki területkezelővel vagy a telektulajdonosokkal szemben.

Schmidt Egon dedikál

Nagyon egyszerű!

Azzal kezdtem ezt az írásomat, hogy a természetvédelem nem a fejlődés gátló tényezője és megfordítva: a fejlődés sem ellentétes a természet megőrzésével. Hoztam rá számtalan példát, utána is lehet járni annak, akinek mindez nem volt elég.

De mi köze ennek Budakeszihez?

A Nádas-tó megőrzésének egyetlen gyakorlati beavatkozás a kulcsa, ez pedig a természetes vízutánpótlás segítése. Nem Balaton fog megjelenni Budakeszi határában, hanem egy - vélhetően időszakosan elöntött  - vizes élőhely. Ennek érdekében alig kell tenni valamit is. Minimális földmunkával a tó eredeti medrébe hordott töltőanyagot ki lehet annyira szedni, gátként felhasználni, illetve a tómedret a környéki vizesárkokkal úgy össze lehet kötni, hogy egy mélyedés keletkezzen, amely a felszíni illetve felszín alatti vizek gyűjtője, olyan módon, hogy a környék vegetációjának fennmaradását biztosítsa ezáltal az élőhely az elvárt állatfajok számára  megfeleljen. 

Nem lesz a Nádas-tóból Wetland Center, sem Kew Gardens, sem Secoia Nemzeti Park - de egy élőhely, amit mi mentettünk meg az utókornak.

Ennyi!
(a Nádas-tó vizionált képe a mederbe visszairányított vízzel /Dukay/)

Minek?

Minek kell egy értékes, unikális természeti képződményt megőrizni?

Egyfelől azért, mert létesíteni nem vagyunk képesek ilyesmit, ha egyszer botor módon elpusztítottuk. Másfelől azért, mert ilyen természeti különlegességek lehetőséget adnak arra, hogy egy jövőképet valósítsunk meg a város számára: olyan jövőképet, amiben a város fő bevételi forrása, szolgáltatásai, hosszú távú programja a természeti értékek köré épülnek, azok megőrzésére alapoznak.

Turizmus - esély vagy probléma?

"Vannak, akik számára a dolgok problémák és vannak, akik számára a problémák maguk a dolgok"

Balázs Béla

Előretekintve

A 2016-os év végére láthatóan a kormányzat fókuszterébe került a turizmus - ami mindezidáig elhanyagolt és alulértékelt gazdasági szegmens volt. Ennek hátterében az állhat, hogy a turizmust és az erdészeti gazdálkodást egyazon kormányzati szereplő, az MFB Zrt. birtokolja (100% tulajdonjoggal a Magyar Turizmus Zrt és (pl.) a Pilisi Parkerdőgazdaság Zrt. tekintetében). Valahol, valaki úgy döntött, hogy a kettő együtt nem mehet - menjen az egyik, a másik meg éljen meg, ahogy tud. Persze ez feltételezés, de látva a valóságos helyzetet, különösen olyan összehasonlítások elvégzésével, hogy hogyan működik együtt erdészet, mezőgazdaság, természetvédelem és turizmus 

más országokban

nem lehetséges más magyarázat a magyarországi helyzetre, mint az, hogy valamiféle mesterséges irányítás következménye, mivel ilyen természetellenes megosztottság sehol máshol nincsen, ahol gazdasági megfontolások irányítják ezeket a gazdasági területeket. Lehet persze felhozni erre a hazai törvények hiányosságait, melyek nem, vagy rosszul szabályoznak idevágó fontos kérdéseket. De ettől még az az igazság, hogy természetvédelem és mezőgazdaság, vagy természetvédelem és erdőgazdálkodás vagy mindez együtt és még a turizmus is, csodálatosan megférnek egymás mellett például Angliában - pedig egy fejlett ipari országról van szó! Ami ebből budakeszire tartozik, illetve tulajdonképpen az összes környéki településre, az 

a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Pilis Parkerdőgazdaság tevékenysége.

Mindkét szervezet ellenérdekeket képvisel az önkormányzatokkal és a lakossággal szemben. Az önkormányzatok a korábbi tapasztalataik tükrében bele se fognak olyan ötletelésbe, aminek köze van a turizmusfejlesztéshez, mert nincs, vagy alig  akad olyan elképzelés ebben a témában, ami vagy egészében vagy alapvető részleteiben ne menne szembe ezzel a két gigaszervezettel. Mint azt ebben a blogban korábban bemutattam (A városfejlesztés zsákutcája), Budakeszi önkormányzata még az előremutató, megoldásokat kínáló és az egész közösség érdekét szolgáló terveket is elutasítja valamiféle nepotista, vagy korrupt érdek érvényesítése érdekében. Az érdekeltek közötti egyeztetés és a konfliktusok lezárása helyett, valamiféle vélelmezett előny jövőbeni lehetséges megszerzésének képzelt lehetősége miatt minden valóságos, gyakorlati és egyértelmű megoldást megakadályoz (márpedig Budakeszin nemigen vannak konfliktusmentes ügyek).

Ez az állapot azonban nem tartható! Az önkormányzatok érdeke a helyi turizmus fejlesztése volna - más forrás híján. A Parkerdőgazdaság feladata ugyanez lenne, de ezt a közfeladatot az 1980-as évek óta nem látta el (eltekintve a kezdeti évektől). Az azóta eltelt évek során éppen az idei év volt az, amikor újból változni látszott valami - ami közel 30 évnyi kihagyást jelent és ez elfogadhatatlan egy közpénzekkel gazdálkodó, közfeladat ellátására kötelezett szerv esetében.

Az önkormányzatok jövője

a turizmuson múlik és előbb-utóbb asztalhoz kell ülniük a helyileg érdekelt egyéb szervezetekkel és más tulajdonosokkal, hogy valamilyen elmozdulást kieszközöljenek. Valamikor el kell indulnia annak a folyamatnak, amely során a most hatóságként, gyakran erőszakosan föllépő, ám semmilyen hatósági jogosítvánnyal nem rendelkező erdőgazdaságot a helyére teszi, azt a hatalmat amit jelenlegi birtokol megvonja tőle és az önkormányzatok zöld-turisztikai fejlesztéseinek teret biztosít. Az általunk megismert erdészeti gazdálkodó, amellyel a környéken eddig kellett tárgyalni, jelenlegi formájában nem tárgyalópartner. 

Ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy az elmúlt évtizedek alatt nem történt semmilyen pozitív elmozdulás egy minőségi turizmus létrehozása érdekében, mert az ezt a gazdasági területet is kizárólag a magáénak tekintő Parkerdőgazdaság a lakossági (vagy önkormányzati) kezdeményezéseket megakadályozta (persze, hiszen szemben a fakitermeléssel, még ők maguk is ezt az ágazatot tartják a saját tevékenységei közül leginkább kifizetődőnek (Vadaspark)) - ugyanakkor mégsem hajlandó a fejlesztéseket megvalósítani - pedig a legtöbb terület a saját tulajdonában vagy kezelésében van!

A turizmus jövője

tehát jelenleg rossz kezekben van. A kormányzat számára ráfizetés a közfeladatot elhanyagoló és a nemzeti vagyont elherdáló erdőgazdaság kezében hagyni a turizmust. Az önkormányzatok önérdeke sokkal alkalmasabb gazdálkodóvá teszi őket - természetesen ezt a kérdést nem lehet az önkormányzatokra hagyni teljes egészében. A fejlesztéseknek szigorú környezeti kívánalmaknak kell megfelelniük, mivel a budapesti agglomerációban vagyunk, ahol ez különösen kritikus kérdés. Az önkormányzatok önkényes és törvénytelen területfoglalásai és a tulajdonosok szintén jogellenes területhasználatai éppen a turizmus élénkítésével együtt válnának könnyebben kezelhetőkké - a megfelelő keretek között.

Talán itt lenne az alkalom fölemlíteni a Normafa esetét, ha önkormányzat, erdészet, nemzeti park, tulajdonosok és civil lakosság együttműködéséről példát szeretnék felhozni. Azt szemlélteti, hogy mi mindent kellene összeegyeztetniük az érdekelteknek, a terület tulajdonosai, használói, a feladatok felelősei. Saját szempontjaik mellé be kell vezetniük a vagyonelemekkel való szakszerű gazdálkodás, a turizmus és a természetvédelem szempontjait is. A Normafa kapcsán született egyezségben, a korábbi területkezelő Pilis Parkerdőgazdaság, a tornyosuló problémák és az állandó konfliktusok megoldása helyett, lemondott területi tulajdonjogáról (ennek hátterében talán több is áll, mint a kellemetlen közfeladattól való mentesülés). Az önkormányzat kapott egy értékes területet, de vele együtt egy nagy gondot is a nyakába vett: mégis, ez talán jobb helyzetet eredményezett annyiban, hogy az érintettek köre eggyel csökkent, tehát a konfliktusok is kezelhetőbbé váltak.  Ilyen értelemben jó példa 

a Normafa rendezése

a távlati szempontok érvényesítésének fontosságára is. Ha a turizmusról szót ejtünk, akkor ez nem csak problémákat, de anyagi bevételeket is jelent. A turisztikai nyomás (különösen a János-hegy környékén) olyan nagy, hogy ezt a tehertételt nem csak csökkenteni, szabályozni kellene, de egyúttal bevételi forrásként kellene hasznosítani. A turisztikai nyomás kezeléséhez megfelelő léptékű fejlesztés - ami csupán járulékosan, de jelentős mértékben, valóságosan is csökkentené a Normafa terhelését - nem lehetséges az egész régió (Budaörs, Budakeszi és az érintett budapesti  kerületek)  fejlesztése nélkül: konfliktusmentes együttműködésre volna szükség a János-hegy környéke turisztikai potenciáljának kiaknázása illetve a turisztikai igény kielégítése érdekében. Sőt: ha azt nézzük, hogy honnan ered ez a turisztikai igény és mi ennek a tehertételnek a forrása, akkor nem nehéz kitalálni, hogy Budapest agglomerációjának teljes területe, illetve az összes fővárosi kerület és környéki település egyformán érintett ebben a kérdésben (eredetileg a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság  éppen ennek a problémának ilyen agglomeráció-léptékű megoldására született meg, éppen ennek a közfeladatnak, az erdők rekreációs szerepének fejlesztésére)!

Arról, hogy micsoda lehetőséget hagyott (és folyamatosan hagy) ki a Parkerdőgazdaság, illetve micsoda lehetőséget szalasztanak el az önkormányzatok érdemes a szakember véleményét meghallgatni: Szakember a turizmusról

Megszólal a szakember

A Normafa fejlesztések kapcsán elindult valami. A környékre irányuló turizmus és a sok természeti érték megőrzésének együttes lehetősége ellentmondásosnak tűnik: mintha be kellene áldozni valamit. Igen, ez volt eddig – de talán lehet ez másképpen is?